A császármetszés nem szülés?

2017.03.30

Amikor elhatároztuk, hogy jöjjön a baba, annyira nagyképű voltam, hogy egy tízezred másodpercig sem fordult meg a fejemben olyan eshetőség, hogy valami nem megy majd annak rendje és módja szerint, ahogy azt én elképzelem.
Pedig nem ment nagyjából semmi sem úgy.


Nem számoltam azzal, hogy

  • első gondolatra még nem jön a gyermekáldás
  • a terhességi rosszullét tud tényleg nagyon pokoli lenni
  • rossz lesz a cukrom
  • magas lesz a vérnyomásom
  • sokat hízom
  • elefántméretűre fognak dagadni a bokáim
  • diétáznom kell
  • tényleg nagyon-nagyon TERHES leszek
  • császármetszéssel kell szülnöm


Mivel Lini egyáltalán semmi jelét nem mutatta annak, hogy világra szeretne jönni, a szülésznőmmel az indítás mellett döntöttünk. Szólt az indítás előtti estén, hogy bár tudja, mennyire elzárkózom a gondolattól, de kezdjek barátkozni a tudattal, hogy brutál magas kockázatú kismama vagyok, így elég valószínű, hogy műtét lesz a vége.

NEM. Márpedig én meg fogom szülni, és egy ilyen terhesség után az a minimum, hogy könnyű, gyors, boldog, egyszerű, tündérmesébe illő, romantikus, vérmentes, gátmetszés nélküli, mosolygós, tökéletes szülésem lesz.

Természetesen levágtak. Mert mint megtudtam, így mondják egymás között. Levágtak, mint egy disznót. Én a disznókat is baromira sajnálom, de magamat is. Bár akkoriban eléggé hasonlítottam rá...
A kitűzött nap hajnalán kellemes vajúdásba kezdtem, egyre erősödő fájásokkal VIHÁNCOLTAM a szülőágyon órákat, míg felkészítettek a műtétre. Ha nem vagyok ilyen peches, hogy minden létező bajom előjött, ami csak jöhetett, akkor talán tényleg "kellemes" szülésélményem lehetett volna. De sajnos a vérnyomásom az egekben, ahogy a méhszájam is.

Zárva, kemény, fönt, nem tágul, nem lesz ebből semmi, menjünk a műtőbe.


Akkor, ott, abban a pillanatban nem is érdekelt. Menjünk, essünk túl rajta, legyen már vége ennek, mert nem csak a lábaim látványától éreztem elefántnak magam, hanem frankón úgy is tűnt számomra, hogy már két éve tart ez az állapot. Nem számítottam rá, mennyire rossz lesz visszaemlékezni arra, hogy:

  • az aneszteziológus mérges lesz rám, mert nem tudok normálisan görnyedni
  • a szülésznőm, az én egyetlen biztos pontom, a biztonságérzetet adó Zsuzsi nem jöhet közel hozzám, csak egy széken ül a fejem mögött a távolban, és onnan nyugtatgat. Ha rá akarok nézni, kitörik a nyakam.
  • életem szerelme, az én drága párom kint áll, és fogalma sincs, mi történik velem, velünk idebent. Aggódom érte.
  • egyedül érzem magam
  • elromlott a klíma, és ezen nagyon sokat bosszankodnak az orvosok
  • elromlott a klíma, de én nagyon fázom
  • az orvosok rám pakolják a szerszámaikat
  • a műtét előtt a kézfejemből vettek vért, fájt. A műtét alatt pedig ugyanerre a karomra teszik a vérnyomásmérőt, ami megállás nélkül pumpál. Fáj a kézfejem.
  • az asszisztens folyamatosan a fájó kézfejemre támaszkodik. Fáj, de nem merek szólni. Ciki lenne.
  • ráncigálnak
  • kiemelik a babámat, és fél másodpercre felmutatják. Elviszik.
  • sírok, és csíp a szemem. Szeretném megtörölni, de le vagyok szíjazva. Nincs mellettem senki, hogy letörölje. 
  • kicsit megpuszilgathatom a kisbabám, aztán megint elviszik.
  • szégyellem magam, mert nagyon kövér vagyok.
  • a beteghordó meg is jegyzi, hogy nehéz vagyok. Nevetek kínomban, de igazából belül nagyon-nagyon sírok. Megalázó.
  • kitolnak a műtőből, nincs ott gyermekem apja. Ő már a kislányával van valahol. Egyedül maradtam.
  • fáj a méhösszehúzódás
  • fázom a negyven fokos szobában
  • szomorú vagyok
  • sokára hozzák a babát
  • nem sikerül ciciznie
  • nem jön a tej
  • nagyon fáj a hasam
  • egy hét múlva is nagyon fáj
  • órákat várok a varratszedésre
  • még mindig nem tud cicizni a babám
  • kötényhas.

Értitek? Életem legszürreálisabb élménye (a szó rossz értelmében) a műtét, amikor világra segítették a kisbabámat. Rettenetesen fájt és elhúzódott a testi felépülés, a lelki még most is tart, és talán teljesen soha nem is gyógyul meg. 

Ne mondd egy császáros anyukának, hogy ő nem szült, mert minden egyes ilyen megjegyzéssel visszarúgod a gödör aljára, ahonnan Isten tudja, mióta próbál kimászni...

A szülés szó jelentése nem azzal egyenlő, hogy kinyomtad a vaginádon, oké? És az sem a te tiszted, hogy eldöntsd, jól járt-e el az orvos az adott anyuka esetében, és valóban indokolt volt-e a császármetszés...
Mi is ugyanúgy kihordtuk, és pont ugyanannyira megszenvedtünk a szüléssel, mint az, aki természetes úton hozta világra a kisbabáját. 

Tiszteljük egymást, és ne ítélkezzünk egymás felett! Nem a szülés hogyanja határozza meg, milyen anyuka válik belőled.