Ilyen volt 2017 - ilyen lesz 2018

2018.01.02

2017 már elég sok, és viszonylag nagy volumenű változást hozott az életembe. 2018 viszont még ennél is mozgalmasabbnak és változatosabbnak ígérkezik, ami bevallom, jelenleg kissé rémisztő számomra. Utólag visszagondolva biztos, hogy büszke leszek erre az évre is, de most még csak a rengeteg teendő és órási változások lebegnek a szemem előtt. Ezekről mesélek most nektek...

2017

Január
Az újévet 90,9 kilóval köszöntöttem. Akkor erre már büszke lehettem, hisz nyár óta csaknem 5 kilótól sikerült megszabadulnom, de még mindig úgy néztem ki, mint egy levágásra váró sertés. Mindenesetre tudtam, hogy egy tök jó útra léptem, karácsonykor nemhogy nem híztam, de még fogytam is, úgyhogy joggal veregettem meg a saját vállam, és tudtam, hogy a következő karácsonyomon már minden más lesz. Nem leszek kövér többé. Elő is fizettem a formaszerviz programra a Gyerünk, anyukámon. Lefogyok. Idén tényleg.

Sétáltunk a Velencei tavon:

Február
Az év második hónapja már mozgalmasabban telt. Hihetetlen csodaként éltem meg, hogy végre újra nyolcassal kezdődik a súlyom! Lelkesen nyomtam a tornákat, részt vettem az első óriási Piloxing partyn, ahol két órát szusszanás nélkül végig kellett nyomni - mindössze az utolsó jó fél órát töltöttem kinyúlva a földön. Büszke voltam, és még elhivatottabb: jövőre végig tolom, nem dőlök ki!
A Pocket Trailer hivatalos Mamiserpája lettem, így elsők között értesülök az újdonságokról, mutathatom be nektek az anyák kettes számú svájci bicskáját (mert ugye az első számú a popsitörlő!!), és meg is ajándékozhatlak titeket ezzel a hasznos kis kiegészítővel, ami határozottan megkönnyíti a kisgyermekesek hétköznapjait. 
Nektek köszönhetően nyertem egy fotózást a Hello Baby! magazin jóvoltából Gálos Vikihez, így végre nem a kamera másik oldalán voltam, végre készültek rólunk anya-lánya fotók, amiket azóta is elsőszámú kedvenceimként tartok számon, ezekből a képekből készítek rendszeresen bannert a blogra, ezeket látjátok mindenhol :) 

Március
Döbbenetes élmény volt, mikor Szilvi a FeMini box-tól felhívott, hogy lenne-e kedvem a következő FeMini Workshopon bloggervendégként illetve fotósként megjelenni. Emlékszem, vissza is kérdeztem, hogy biztos nem kever-e össze valakivel :D Természetesen örömmel mondtam igent a felkérésre, így egy csomó szuperjófej anyukával és Mimivel, a Szép a páva bloggerével együtt, a Soady art vezetésével elkészíthettem egy üveglencsés ékszerszettet, ami életem legnagyobb kézműves teljesítménye volt :D 
Elkészültek a fotók Gálos Vikinél, bowlingoztam a Gyerünk, anyukám csapatával, és vettem egy repülőjegyet Németországba, anyukámhoz.

Április
A bűvös 7. évfordulónk. Nem mondom, ez a hetedik év éppen úgy, ahogy a "nagykönyvben" meg van írva, pokoli nehéz volt. De szeretjük egymást, és dolgozunk a kapcsolatunkon mindig és örökké. 
Húsvétkor hideg volt, de idén már Lini nem karonülő kisbébi volt, hanem igazi nagylányként lelkesen keresgélte a csokikat a kertben :) 

Május
A második anyák napja, ami már rólam is szól, de az első, amikor már odasétált hozzám a kislányom, és puszival meg virággal köszöntött. Persze nem önszántából :D de hiszem, hogy értette a lényeget, és szívből köszöntött engem. 
Elutaztunk anyukámhoz Németországba, aztán együtt Párizsban is töltöttünk másfél napot. Elképesztően jól éreztük magunkat :) 

Június
A Siesta cipőbolt és a Bonprix is megkeresett együttműködés ötletével, így készítettem egy tök vagány fotósorozatot Liniről, neki pedig lett egy legkedvencebb kedvenc cipője, amitől a mai napig nem lehet megválni, pedig már csak nézegetjük... :D 
Elmentünk megnézni egy Montessori óvodát, ami nagy szerelem volt, de egy számunkra teljesen megfizethetetlen szerelem :D 
Ebben a hónapban végre eljutottunk egy igazi nagy családi nyaralásra a Balatonhoz, jött apukám és a nővérem is, szuper napok voltak :) 

Július
Evelin két éves lett. Még baba, de már mégsem. Egyre önállóbb, egyre jobban érzem, hogy egy független kis emberi lény, nem csimpaszkodik már egész nap a nyakamban. Felfedez, figyel, tanul, tapasztal. Már csak egy kicsit több mint év, és óvodába megy...hihetetlen.
Belevágtam egy egyhetes vlogkihívásba, de bele is buktam alig pár nap után :D 
Elkezdtem próbálkozni egy tudatosabb időbeosztással, minden napra előre felírt teendőkkel (MINDENT beleértve - házimunkás szöszmötölések, blogposzt, videóötletek, satöbbi), menüterveket készítettem minimum egy hétre előre, mindig írtam bevásárlólistát ennek megfelelően, sokkal tudatosabban osztottam be a pénzt is, és igyekeztem minél előbbre tervezni. Hát csodás volt, amíg működött, aztán felülkerekedett a kissé szétszórt énem, és elmaradoztak a tervezgetések. Talán ez lesz az újévi fogadalmam. Megpróbálkozom vele újra.
Születésnapi Mommy Mia boxot bontogattunk. Eleve imádjuk ezt a meglepetésdobozt, de most még kedvesebb volt a szívünknek ez a szám, hiszen Lini és a box egyszerre ünnepelték a második születésnapjukat :) 
Eljutottam az EFOTTra Sean Paul koncertre...atyaúristendeimádtaaaaam

Augusztus
A Minnie-me's hivatalos fotósa lettem,
így nemcsak az aktuális szettek befotózásáért felelek, hanem bármikor, ha szülő-gyermek szettet vásároltok és mellé a fotós szolgáltatásra is igényt tartotok, én készítem el rólatok a fotókat ezekben a csodás ruhákban :) 
Ellátogattunk Agárdra, a Hőlégballon fesztiválra, ahol a nagy szélnek köszönhetően éppen hőlégballon nem volt :D Azért jó móka volt, helikoptert tudtunk nézni, kirándultunk és kalandoztunk egy jót.
Paranormal famility Niki közönségtalálkozóján fél másodperc alatt jöttünk rá a tényre, hogy teljesen egyformán vagyunk nemnormálisak, és ez a nap egy csodálatos barátság kezdete lett :) 

Szeptember
Nikiékkel állatkerteztünk egy jót, aztán itt nagyjából ki is merült a hónapra a szórakozások tárháza. Fotózásaim voltak - többek között Minnie-me's kollekciófotózás, Norbinak is sok volt a munkája, így ez egy eseménytelenebb hónap volt - legalábbis ami a családi kalandokat illeti.  

Október
Ebben a hónapban végre több lelkesedést éreztem magamban arra, hogy videózzak, így több vlog is készült a hónap eseményeiről. 
A februári után most volt először Piloxing party, a télihez hasonlóan ez is kőkemény három edzés volt, és ahogy akkor megfogadtam, sikeresen abszolváltam mindet, amire nagyon-nagyon büszke vagyok! Ráadásul a súlyom végre hetessel kezdődik!!!! 
Megtaláltuk a legtökéletesebb óvodát, ami ráadásul nem is kerül csilliókba, és Lini még jobban is érezte itt magát, mint a menő magánoviban. Egy szikla esett le a szívemről...
A havi legkedvencebb vlogom az életem első tortasütéséről szól Halloweenkor, az ünnepnek megfelelően egy sütőtökös tortát készítettem, amiben aztán hozzuk a formánkat, és rájövünk, hogy nem is szeretjük a sütőtököt...

November
Talán az egyik legkatyvaszosabb, viszont legszuperebb hónapom az évben.
27 éves lettem, ami engem totál kiborított, mert valamilyen furcsa oknál fogva ez a szám megrémít. Azt éreztem, hogy már komoly felnőtt nőnek kéne lennem, és közben pont ugyanannyira vagyok komoly, mint tíz éve: semennyire. Most már elengedtem ezt a dolgot, de alapvetően ebben a hónapban végig ezen pörögtem...
Imádott tesómtól megkaptam ajándékba a Gyerünk, anyukám táncos programját, úgyhogy én az egész hónapot (sőt, még a december első felét is) végigbulizhattam :) 
Jártunk szegeden családozni, a születésnapom napját pedig a hiperszuper barátaim tették igazán emlékezetessé: kaptam egy atomjó, teljesen új hiperszuper kezelést a hajamra, amitől valami elképesztően selymes, egészséges, kezelhető lett a hajam - ez pedig még jópár hónapig ki is tart :) Szintivel (ősrégi legjobb barátnőm, Lini keresztmamija) alig volt időnk ünnepelni, de mégis az a fél óra, amit a kanapéján tölthettem jégerezéssel, szuper emlék :D, este pedig Nikiékkel moziztunk egyet, ami szintén tök jó volt :) 
Pár napra elutaztunk kettecskén, s amennyire nem volt hozzá kedvem, aztán annyira tökéletes lett az egész. Tökéletes. Nem tudok rá kifejezőbbet :) 
Miután pedig hazajöttünk, a szívem csücske barátnőimmel is összejöttünk iszogatni egyet, Niki pedig egyszercsak megjelent meglepiként .. és .. tényleg imádom ezt a nőt, ez van :) 
Ebben a hónapban készítettem el Anyabőrben blog Fanniék karácsonyi fotósorozatát is, ő pedig még egy kis vlogot is készített a csatornájára erről, nézzétek meg ITT :) 

December
A Gyerünk, anyukám évzáró buliján meghívott vendégként fotózhattam, és egy kis hangulatvideót is készítettem az eseményről, nézd meg ITT :) 
For Her Blog Szandráék is nálunk készíttették el a karácsonyi fotósorozatukat, ebből egy kis ízelítőt Szandra blogján ITT találtok :) 
Belevágtam a Vlogmas kihívásba, vagyis, hogy karácsonyig, december minden egyes napjáról készítek videót. Nos, ezt majdnem teljesen sikerült is teljesítenem, mígnem a karácsony előtti utolsó napokra sikerült benyelnünk egy kőkemény vírust - ezen pedig nem volt semmi látnivaló :D Ugyanakkor büszke vagyok, mert a legutóbb az egyhetes kihívásba belebuktam, most pedig ha nem jön a betegség, simán végigcsinálom mind a 24 napot :) 
Ami még nagyobb büszkeség: karácsonyra 76 kiló lettem. Ez azt jelenti, hogy valamivel több, mint egy év alatt sikerült 20 kilótól megszabadulni. Az első tízes persze semmiség volt, a következő tízért viszont már tényleg vért kellett izzadnom - és még nincs vége a dolognak, még legalább 10 kiló hátravan, ez pedig mindennél keményebb küzdelem lesz, de megcsinálom. Most már biztos :) Rengeteg segítséget kaptam hozzá a Gyerünk, anyukám csapatától, amiért nem lehetek elég hálás... és ami mindennél nagyobb büszkeség, az a jövő évi feladatom, mégpedig, hogy én segítsek a fogyni vágyó anyukákon: mentor leszek :) 

2018

Ahogy már fentebb említettem, óriási dolgok vannak készülőben erre az évre, aminek nem kis izgalommal vágok neki :) 
Most csak pontokba szedem ezeket, aztán majd külön posztban bővebben kifejtem, mindig beszámolok az éppen aktuális eseményekről:

  • Gyerünk, anyukám mentor leszek
  • Új szakmát szerzek a fotózás mellé - körmös leszek :)
  • Lini óvodába megy
  • Idéntől már vállalok esküvőfotózást is
  • Több videó lesz 
  • Több blogbejegyzés lesz

Fogadalmak: 
Alapvetően nem hiszek az újévi fogadalomban. Soha nem is tettem fogadalmat - legalábbis nem ilyenkor. Ilyenkor az ember úgy érzi, tiszta lappal indulhat, és kényszert érez arra, hogy tudatosan menjen neki az új évnek - de éppen emiatt ezek a fogadalmak szinte kivétel nélkül feledésbe merülnek.
Ugyanakkor idén, életemben először teszek egy fontos fogadalmat, ami minden tevékenységemre egyaránt hatással lesz: BÁTORSÁG. Bátrabb leszek.
Elhiszem, hogy joggal mentorálhatok egy csapat fogyni vágyó anyukát (hiszen hahó... 20 kiló mínusz!!);
Elhiszem, hogy menni fog a körmözés, ebbe is beleteszek mindent, nem hagyom, hogy elhitessem magammal, hogy nem vagyok elég jó.
Elhiszem, hogy a fotózás is menni fog továbbra is, és képes leszek egy fenékkel több lovat megülni.
Elhiszem, hogy Lini jó helyen lesz az óvodában; hogy nemcsak neki, de nekem is sikerül indokolatlanul nagy drámázás nélkül megszokni azt, hogy nem lehetek napi 24 órában mellette...
Elhiszem,  hogy van helyem a youtube-on, nem bátortalanodom el időről időre és akarom abbahagyni az egész blogolást és vlogolást, mert "nem érdekel senkit". Merthogy érdekel :) Merthogy itt vagytok ti, és egyszerűen... mit mondhatnék. Semmi nem fejezi ki azt, mennyire sokat jelentetek nekem ti, akik követtek. Rengetegszer vagyok elégedetlen azzal, amit csinálok. Sőt, tulajdonképpen mindig. Erős a késztetés, hogy feladjam, mert fáraszt és nem látom értelmét. Sajnos ilyen vagyok. Indokolatlanul kattogós fajta...
De nem adtam fel, itt vagyok, továbbra is itt leszek, és egyre inkább érzem, hogy a kitartó munka ha lassan is, de meghozza gyümölcsét.

Köszönöm MINDENKINEK, aki bármivel is hozzájárult ahhoz, hogy szuper évem lehetett, és remélem, 2018 is csupa szépet és jót tartogat számunkra, és jövő ilyenkor megint legalább ennyire büszkén zárhatom az évet :)