Mi újság velem...?

2018.06.19

Az utóbbi időben jóval csendesebb voltam kifelé, mint amit tőlem megszokhattatok. Úgy gondoltam, szánok egy bejegyzést arra, hogy meséljek kicsit arról, mi újság velem, hogy vagyok, hogyan alakul az életem.

Nadrág: Bonprix Hátizsák: Gyerünk, anyukám Motorcipelő: PocketTrailer
Nadrág: Bonprix Hátizsák: Gyerünk, anyukám Motorcipelő: PocketTrailer

Mivel alapvetően az őszinteség híve vagyok, ezért már sokszor meséltem itt-ott arról, hogy nem könnyű az idei évünk. Nem térek ki külön-külön arra a milliónyi kisebb-nagyobb bosszúságra és kellemetlenségre, ami mostanság ér minket, mert alapvetően nem túl izgalmas, szimplán arról van szó, hogy ez a sok, viszonylag egyébként átlagosnak mondható probléma elkezdte magát igen óriásivá kinőni bennem, és fokozatosan éreztem azt, hogy egyre inkább elnyom.

Most itt a nyár, igyekszem behozni a lemaradásaimat, fontos döntések előtt is állok ami a blogot illeti, úgyhogy ha van egy kicsi szabadidőm (ami igazából nem lenne, de néha muszáj csinálnom magamnak), akkor egyszerűen fogom magam, és legalább pár percre kifekszem a levegőre lazítani kicsit, és reménykedem, hogy a szomszédok nem akkor játszanak texasi láncfűrészest (de természetesen dehogynem) :D 

Ruhák: Bonprix Hátizsák: Gyerünk, anyukám!
Ruhák: Bonprix Hátizsák: Gyerünk, anyukám!

Ami a fogyásomat illeti (mert ugyebár nálam ez egy folyamatosan fennálló téma), nem sokat mozdult a mérleg nyelve, ami a Gyerünk, anyukám egyik fogadalomcsoportjának mentoraként nem igazán vet rám jó fényt, és nem is szépítem a helyzetet, elfogyott a lendületem. Nyaff nyaff megint. Ez van. Formálódom, alakulok, de lényegesen lassabban, mint eddig és mint ahogy egyébként lehetne, hiszen bőven van még mit ledolgozni. A fotón láthatjátok, hogyan érdemes szelfizni úgy, hogy tök vékonynak látszódjatok - se toka, se karháj :D 

Lini heteken belül három éves lesz, de kamaszokat megszégyenítő határozottsággal dacol velem a nap minden percében. Az alábbi fotón például szerettem volna, ha együtt szerepelünk, hiszen általánosságban véve velem nagyjából egy kezemen meg tudom számolni, hány közös képe van, míg a család többi tagjával annyi, hogy odáig már el se tudok számolni. Szóval, nem könnyű. Mindemellett továbbra is küzdelem a szobatisztaság is, úgyhogy jó szaranya lévén én már úgy várom az óvodát, mint a messiást :D 

Összességében szerencsére jól vagyunk, kicsit rendbe kell tennem magamban azt a bizonyos fontossági sorrendet, és meg kell tanulnom türelmesebbnek lenni magamhoz is. Jó önismereti tréning ez a blogolás :)

Köszönöm, hogy vagytok!