Őszintén: kezdeti bénázások

2017.01.27

A HelloBaby magazinos irományomban is említettem, milyen sokat szerencsétlenkedtem az elején. Igazából, amit ti tudtok eddig, az csak a töredéke a valódi bénáskodásomnak. Iszonyú kínos, ahogy indítottunk, és ezt most el is mesélem nektek. Jó mulatást!

*csak erős idegzetűek olvassanak tovább* (a bejegyzés undi részeket is tartalmaz!)


Azt nem is veszem igazán ide, hogy képes voltam 68-as (!!) ruhát csomagolni az újszülöttemnek, akire aztán még az 50-es ruci is nagy volt. Ez egyébként csak azért történt, mert szemre választottam, és azok a ruhák ISZONYÚ picinek tűntek, esküszöm. Nem katasztrófa, jót röhögtünk a szobatársaimmal, ahogy felöltöztettem szerencsétlen bébimet...
Jöjjön a fekete leves.
Nem tudom, mi lehet az oka, de ahogy hazajöttünk a kórházból, én állandóan a mellékhelyiségbe szaladgáltam - nem pisilni. Netes kutakodás és barátnők közötti kérdezősködés után arra jutottam, hogy talán csak hormonális a dolog, és majd elmúlik. Nem múlt. Ami bement, az ki is jött. Felhívtam a háziorvosom, hogy adjon valamit, mert rettegek, hogy megfertőzöm a kisbabám. Sajnos erre nincs semmi, csak a probiotikum és a tisztulás. A babát ne puszilgassam, sokat mossak kezet, hordjak maszkot. Tejóistenazégben...
Akkor kezdődött a pánik, mikor Liniből is furcsa végtermék távozott. Remegve zokogtam, és kérleltem gyermekem apját, hogy csináljon valamit. Hát, nem voltam éppen a helyzet magaslatán, ami azt illeti... Apuka felhívta a gyermekorvosi rendelőt, hogy esetleg bevinnénk ezt a hatnapos (!) törpét, vagy jöjjenek már ki, mert itt valami baj van. Ők aztán még jobban ránk hozták a frászt, hogy ne oda vigyük, hanem azonnal tépjünk befelé a kórházba, mert ez a baba pillanatok alatt kiszáradhat. Még teljesen ki se pakoltam a kórházi motyóm, úgyhogy bőgve szedtem össze a cuccainkat, és villámsebesen robogtunk a kórházba.
Ott aztán egy fiatal, hihetetlenül jó arc, türelmes doktorbácsi alaposan megvizsgálta picurit, meg jól kikérdezett minket. Igazán óvatosan és puhán rávezetett a tényre, hogy az, amit mi súlyos hasmenésnek ítéltünk, az nem más, mint a teljesen normális és természetes anyatejes végtermék. Jézusom. Azt hittem, menten elsüllyedek.
Megjártam a poklot abban a kb két órában, amíg szentül hittem, hogy életveszélyben van a gyerekem. Ez a kaland is igazán "jót" tett az amúgy is labilis lelkivilágomnak, és nem éppen segítette a szoptatással kapcsolatos küzdelmemet sem, de erről majd később...
De azért már akkor is elég boldog baba volt :)